KÖNENY szó jelentése

Magyar nyelv (1862) szótárunk szerint KÖNENY szó jelentése, értelmezése:

(kön-eny) fn. tt. köneny-t, tb. ~ek. A fémded elemek egyike, mely az állandó, azaz csepfolyóvá öszve nem sürithető gőzképü testek közé tartozik. Tiszta állapotában szintelen és szagtalan s legkönnyebb test a természetben, a légkörnél t. i. 14 1/2-szer könnyebb, minélfogva a könenynyel megtöltött balmok a légben gyorsan fölemelkednek. Leglényegesb sajátságainak egyike még a nagy gyulékonyság. Ha t. i. léggel vagy élenynyel lévén érintkezésben, valamely égő testtel közelítünk hozzá, azonnal lángra lobban, azaz tűztünemények között egyesűl az élenynyel, s a vegyülés szüleménye a víz. (Innen a görög-latin hydrogen neve). Lángra lobban a köneny, élenynyel lévén érintkezésben, egy berzszikra által, sőt némely testeknek, pl. az érenyszivacsnak pusztán jelenléte által is. (Innen némelyek gyulany-nak is hívják). Ha két térfogat köneny egy térfogat élenynyel öszvekeverve gyujtatik meg, iszonyú durranás támad, s ennélfogva ezen keverék durrlég-nek neveztetik. Köneny nevezetét nyerte a könnyü szó gyökétől, jóhangzás kedveért a könnyü szónak csak első 3 betüjéhez illesztetvén az elemek (any) eny végzete. V. ö. KÖNNYŰ. A köneny, égékeny lég (aër inflammabilis) nevezet alatt már a 16-ik században ismeretes volt. Cavendish 1781-ben megmutatta, hogy a köneny megégési szüleménye víz, hogy tehát a könenynek élenynyeli egyesüléséből víz képződik. Lavoisier pedig először bontotta el a vizet éleny és könenyre. (Török J. tanár).

Betűelemzés "KÖNENY" szövegre

Morzé jelekkel leírva (csak ékezet nélküli betűkkel): -.- --- -. . -. -.--

A szó 6 betűs karakterrel van leírva, ebből 2 magánhangzó (33.3%). Ez 4.95 százalékkal kevesebb mint az átlagos magyar szó esetében. Vizsgált szövegnek összesen 1 karaktere van ami nem írható le angol ábécével (átlagnál 0.1 karakterrel kevesebb). Hátrafelé leírva: YNENÖK.

Keresés az interneten "KÖNENY" kulcsszóra:

> Képek keresése
> BING kereső
> Google kereső
> Video keresés
> Fordítás: KÖNENY Angolra
*Eredmények új ablakban fognak megjelenni

Menü

Hirdetés

Statisztika